Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakítás

2009.05.26

Sarah egyik cigit a másik után szívta. Már a negyediknél tartott. Ráadásul már a sokadik (negyedik? Ötödik?) sörét itta, így meglehetősen kótyagosnak érezte magát.

Azelőtt gyűlölte a sört is, a cigit meg főleg. Megfogadta, hogy soha nem fog…

A lány megrázta a fejét mélyet szippantott a cigarettából, hogy elterelje a gondolatait. Az azelőtt volt. Már soha, semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Minden más lesz… Egy vékonyka hang ki tudja hányadjára megkérdezte, hogy mi lesz ezután.

 - Semmi – motyogta Sarah. – Nem lesz ezután. Nem lesz semmi…

Kortyolt egyet a sörből. Nem lett jobb kedve tőle, sőt, egyre rosszabbul érezte magát. De hát éppen ez volt a célja… rosszul lenni és nem gondolni semmire. A cigifüsttől szédült (Roland is mindig rosszul volt a cigiszagtól…), a sör pedig kellemetlen utóízt hagyott a szájában. Mindig is utálta a sört.

„Csak azt kérem, hogy ne idd részegre magad, amikor én is ott vagyok…” írta msn-en még ősszel, amikor összejöttek. „…ne idd részegre magad…” Mindig is megvetette és közönségesnek tartotta a részegeket. Közönségesnek… „amikor én is ott vagyok…”

Erre tessék…

De nem. Roland már nincs és vele együtt elveszett Sarah lelkének az a része, amelyik különbözni akart mindenkitől és egyéni szeretett volna maradni. Már nem számít semmi, ami korábban fontos volt.

A lány újabbat kortyolt a dobozból és majdnem elhányta magát, miközben a keserű folyadék lecsorgott a torkán. A hányinger pár percig elterelte a gondolatait Rolandról. Sajnos csak pár percig.

Mi lesz ezután?

- Nem lesz semmi – sziszegte magának Sarah összeszorított fogakkal. Nem lesz holnap, se holnapután, nem lesz egy hét múlva, egy hónap múlva. Nem lesz jövőre. Mindig csak ma lesz. Csak jelen. – A jövő csak addig létezik, amíg… foglalkozunk vele…

Amíg félünk tőle, amíg várjuk.

Sarah remélte, hogy ha nem törődik a jövővel, könnyebb lesz elfoglalnia magát.

Csak a jelen létezik. Petőfi is megmondta: „Vándorlok csüggedten/ Az örökkétartó jelenben.” Csak a jelen…a jövőt el kell felejteni, a múlt pedig soha nem is létezett…

- Amire nem emlékszem, az nem történt meg…

A szürke füstfelhőn keresztül is érzékelte, hogy valaki közeledik hozzá. Három fiú volt: mind a hárman hosszú fekete pólóban és farmerban voltak. Kettő közülük deszkás cipőt viselt, a harmadik pedig mezítláb csoszogott a koszos linóleumpadlón. Az élen haladó, barna rasztás srác szólította meg a lányt.

- Nézd, kiscsaj, milyen király anyagunk van…ettől garantáltan elfelejted minden gondod! – vigyorgott és durván felröhögött. A társai is elvigyorodtak – fogaik közül egy-egy édeskés illatot árasztó cigi lógott ki. – Na?

Sarah fontolóra vette az ajánlatot. Egyfelől csábította a lehetőség, hogy egy időre teljes mértékben szakítson a múlttal, másfelől viszont…

- Kösz, nem – recsegte. Nem fog lealacsonyodni odáig.

- Csak próbáld ki – kínálta eszelősen vigyorogva a fiú. – Neked ingyen adom.

- Hagyjál lógva… - morogta a lány és megpróbált feltápászkodni. Először visszaesett és kiejtette az italt a kezéből. A sörös doboz fémes csattanással a padlóra esett, a maradék pár korty pedig a földre ömlött belőle. Sarah-nak másodjára sikerült lábra állnia és meglehetősen ingatag léptekkel elindult a terem másik vége felé.

- Hű, ez aztán jól be van állva! – vihogott a rasztás. – Nézzétek, még járni sem tud egyenesen!

Sarah-nak sikerült valahogy eltántorognia a falig, ahol összeroskadt. A cigit is kiejtette a kezéből, de már nem érdekelte. Nem érdekelte az sem, hogy szinte minden szem felé fordul, ujjal mutogatnak rá és kárörvendően vagy éppen gúnyosan nevetnek rajta. Sírva fakadt.

Roland…

Miatta volt az egész. A cigit is csak bosszúból szívta. A sört Roland miatt itta. Hogy emlékezzen? Talán.

A könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcán, szétkenve a sminkjét.

Azelőtt soha nem voltam kisminkelve futott végig az agyán a gondolat, de már el is felejtette. Már nem akart semmire emlékezni, nem akart semmit tudni, nem akart létezni… elviselhetetlennek érezte a fájdalmat. Legszívesebben sikított volna.

Egy valamit szeretett volna: hozzábújni Rolandhoz.

Ez az, amit soha többé nem tehetek meg…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

név

(lborka, 2009.05.27 14:36)

Bocsi,eszembe se jutottál,amikor nevet választottam:) Csak utána jöttem rá,de már nem akartam átírni.

Szakítás

(Sarah, 2009.05.27 14:29)

Huhh, igazából, bevallom, még nem olvastam a történeteid, de ezután mindjárt körülnézek itt, hátha találok valamit a "Történetek"-nél. Nagyon tetszett. Bár meg kell mondjam, a névválasztás miatt kicsit furcsa volt olvasni, de ez csak az én hülyeségem. De nem baj. Várom a többit *.*