Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Még egy látomás

2009.02.26

Rohanok.Egyedül.Sötét van,folyton csontokbe botlom,hangosan ropogva omlanak porrá a talpam alatt.Üldöznek,hallom,hogy mögöttem jönnek,nem is járnak,hanem repülnek;nagy,szürkeszárnyú madarak hosszú csőrrel.Fel akarnak nyársalni,fel fognak nyársalni.Egyre közelebb kerülnek,érzem a rothadó szagukat az orromban,amikor kiérek egy világos helyre.

A suliban vagyok,japán nők vesznek körül,már be is öltöztettek yuaktába.Félek,ebben a ruhában moccanni se lehet,menekülni nem tudok.De szerencsére a madarak nem merik megmutatni magukat,színes papírdarvakká változtak,mindenhol ott vannak,rám várnak.Menjek segíteni,pogácsát és teát kínálok a nagykövetnek.Elvesz egy pogácsát,ami a kezében hirtelen franciakrémessé változik,a nagykövet pedig tiszta krém lesz,hogy fog így hazamenni?Júlia néni kiabál,direkt szólt,hogy krémest ne hozzunk,hiába magyarázoom,hogy az előbb még pogácsa volt.Inkább menjek a kalligráfiás standhoz segíteni.Megyek,de rögtön kis is öntöm a tust,kifolyik,ráömlik a papírokra,ecsetekre,beborítja az asztalt,és nem fogy el az üvegből,ömlik tovább,tovább,mindent beborít.Fekete a világ,az emberek is fekete pacák,tustól csöpögnek,csak a szemüket látom.Huba hangja szemrehányóan zeng,engem szid,kiöntöttem a tust,elrontottam mindent,töröljem fel.

Tustól csöpögő,fekete alakok vesznek körül,összekuporodok,rámcseppen a tus,szeretnék elbújni,de nem lehet.Kezdek én is fekete lenni,a yukatám már tiszta folt,nem hagyom.Rohanni kezdek,elbotlok,elesek,felkelek.Rohanok tovább.Eltűnnek a fekete foltok,eltűnik minden.Lebegek.Elalszom

Amikor felébredek rövidnadrág és póló van rajtam, a tesiteremben fekszem egy padon,senki nincs itt rajtam kívül.Felkelek,ugrókötelet veszek a kezembe.Ekkro belép Jenes,Zsófi és Gábor,remek,meccsezni fogunk.A labda repül,Jenes lecsapja.Odatartom az ütőmet,de alabda átszakítja a húrokat,átsuhan a padlón,át a Föld középpontján,Ausztráliában fog kilyukadni és továbbröppen majd az űrbe,hogy Földkörüli pályára álljon.Nevetek,mire Jenes rám szól,hogy induljak órára.

Föci óra van,Gondi magyaráz,de senki nem figyel.Narancshéjak repkednek a padok felett,amikor egyszercsak berepül egy fánk a csukott ablakon.Kinézünk,fánkok potyognak esőcseppek helyett.Mindenki rohan ki,Gondi kiabál,hogy menjünk vissza,de hiába,már a fél suli kint van.Fánkeső esik:csoki,vaníliás,sima,lekváros fánk,némelyik még meg is van cukrzva.Mindenki kiabál,teljes a káosz,kapkodnak a fánkok után.Én bénultan állok,lassan kezd betemetni az édes eső,összeszorítanak,nem kapok levegőt,de senkit nem érdekel,nevetnek,kapkodnak a fánkok után.Már alig látszom ki,kinyújtom a kezem,valaki megragadja.Megszorítom,ne engedj el,megfulladok,segíts!

Ricsi volt az,már a kihúzott zöld ágyon fekszünk és egymásra borulva sírunk.Ne sírj,ne legyél szomorú,köszönöm,hogy megmentettél,ne engedj el,letörlöm a könnyeid.Legyünk boldogok,öleljük át egymást,maradjunk együtt örökre.Menjünk sétálni,itt a Gellért-hegy,néz milyen szép a kivilágított város,csak mi vagyunk,mienk a világ.Nézd!

De nem,denevérek jönnek,többszázan,belénk kapaszkodnak,szétválasztanak,megint egyedül maradok.Sírva-sikítva rázom őket,de nem engednek,csimpaszkodnak belém,karmolnak,harapnak,szaggatják a ruhámat,tépik a hajam,bőröm,kikaparják a szemem.Rájuk üvöltök,hirtelen eltűnnek,teljesen egyedül vagyok,sírok,vérzek,elájulok.

Amikor magamhoz térek,egy szobában fekszem,mindenhol liliomok,illatosak,hűvösek,simogatnak.Elksözönnek és egy japán cseresznyefás kertben vagyok,egyedül vagyok,örökre itt maradok.Senkit nem érdekel,nem fogok hiányozni,elfelejtenek.Cseresznyevirágot esze és harmatot iszom,megnémulok,csersznyefává változom.
De mégsem,vidám kanjik ugrálnak felém.Hana,Sakura,Kirei kanji,virág,cseresznye,szép.Mosolyognak,elviszenk a társaikhoz,etetnek,itatnak,jók hozzám.Nem bántanak.Összeismertetnek az összes kanjival,ismerek már több ezret,le is tudnám írni őket,ha kapnék egy ecsetet.Tudok beszélni,írni,nevetni,közéjük tartozom,ők a mindenem.

Fogadjatok be!Már több hónapot töltöttem itt,közétek tartozom.Azon gondolkoznak,milyen kanjivá tudnának átfesteni engem.Nekem mindegy,legyek egyszerű,legyek csúnya,nem érdekel,hadd tartozzam tényleg közétek!Fessetek át,megtanulok mindent,elfelejtem,hogy ember voltam,ők is elfelejtettek engem,elfelejtem a fájdalmat,szomorúságot, gyűlöletet,félelmet,elfelejtem az embereket.Csak fogadjatok magatok köz,el akarom felejteni a fájdalmat,nem akarok ember lenni...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

xxx

(lborka, 2009.03.01 19:56)

hmm.amikor visszaolvastam,nekem is Dalí jutott eszembe először.

ímél

(Réka, 2009.03.01 14:17)

Nézd meg a méledet!

kééép

(Bora, 2009.02.26 20:43)

Ez olyan, mint egy Dalí-kép. Meg kéne rajzolni.
Régen én is mindig kiöntöttem a tust, ezért készítettünk egy szuper tustartót, amit tussal díszítettünk. Nem rossz dolog a tus, csak nagy odafigyelést igényel. (Jó, egyszer az olajat is kiborítottam, amikor olajfestettünk.)
Régen ettem fánkot, pedig jó lenne, nagymamám féle finom, meg csörögefánk, azt még régebben...
A pogácsa és a franciakrémes is finom.